Valló László dísznövénytermesztés, kertészet, csüngő ágú díszfa
A kecskefűz igazi húsvéti dísznövény

Változatokban gazdag a fűzfák társasága, már csak azért is, mert genetikai állományuk könnyen megváltozhat, így az egyes fajok azonosítása még a szakemberek számára is föladja a leckét.

A füzek kétlakiak, azaz csak termős és csak porzós példányaik léteznek, virágaik a barkák, amelyek lombfakadás előtt nyílnak. Mindkét virágtípus tartalmaz nektárt, ami odacsalogatja a megporzó rovarokat.

A legszebb, legnagyobb barkát adó fajok a kecskefűz és a rekettyefűz köréből kerülnek ki. Szobai dísznek akkor szedjük a barkás ágat, amikor a virágok még nem fejlődtek ki teljesen, mert így tovább díszlenek. Ne tegyük vízbe, mert azzal meggyorsítjuk az elvirágzást.

A 8-10 méter magas, fa termetű fűz a nagyobb ligetes kertekben is mutatós, de a legelterjedtebb forma a kecskefűz (Salix caprea) másfél-két méterre növő, magas törzsre oltott, csüngő ágú fajtája, a Kilmarnock. Népszerű azért is, mert nincs különösebb igénye, fontos azonban, hogy érje a nap. Legszebben a termékeny, nedves földben díszlik, de a száraz körülményeket is viszonylag jól viseli. Tíz évig mutatós dísze a kertnek, aztán elöregszik.

Az elhalt és beteg koronarészek kimetszésén kívül -amit a virágzás követően kell elvégeznünk- különösebb gondozást nem igényel. A túlságosan sűrűvé vált koronát azonban érdemes időnként megritkítani, hogy szellősebbé váljon, mert így kevésbé telepszenek meg benne a betegségek.

A kecskefűz csüngő ágú változatait leginkább oltással szaporítják.