Pethes József kertészet, kiskert, szőlészet-borászat, technológia
Hosszú, kemény tél után érdemes megvizsgálni a szőlőrügyeket, mert jelentős fagykárral számolhatunk. Csak ezután lássunk hozzá a metszéshez!

Ilyenkor borotvaéles késsel kettévágjuk hosszában a rügyet. Az egészséges rügy belseje halványzöld, míg a fagyott barna vagy fekete. Előfordulhat köztes állapot is, hogy csak a főrügy károsodik, a mellékrügyek épek maradnak, de olyankor ezek veszik át a főrügy szerepét.
Ha azt látjuk, hogy a rügyek fele sérült vagy elpusztult, akkor érdemes megvárni a szőlő fakadását, általában az áprilist, és csak akkor kell metszeni. Ekkor már tisztán látni az ép és a károsodott rügyek arányát, ami fontos tudnivaló a tőke terhelésének meghatározásához. Ha a rügyek döntő többsége elfagyott, a tőkét rövid csapos, egy-két rügyes metszésben kell részesíteni. Ha viszont rügyfakadás idején kényszerülünk metszeni, nagyon vigyázva kell dolgozni, mert könnyen letörhetjük, leverhetjük a már kipattant rügyet.
A terhelést, azaz a tőkén meghagyott világos rügyek számát a tőke erőnléti állapotához kell igazítani. Először mindig a letermett részeket távolítsuk el, ezután vegyük szemügyre az egyes termőalapokat és azok vesszőhozamát, és ennek tudatában kell dönteni a metszés mértékéről. Ehhez támpontot nyújt a vesszők vastagsága is. Például a hat milliméternél vékonyabbakat legföljebb egy rügyre, az ennél vastagabbakat pedig hosszú csapra, illetve szálvesszőre hagyhatjuk. Szálvesszőnek vagy fél szálvesszőnek a közepesen vastag, középerős növekedésű vesszők a legalkalmasabbak. A túlságosan vastag, laza szövetű vesszők nem alkalmasak termőrésznek, de törzset vagy kart sem érdemes belőle kialakítani, mert rügyeik kevésbé termékenyek.
A fajták többsége hosszú csapos metszést igényel, tehát a termővesszőt 3-5 rügyre kell meghagyni. Ha károsodott, legyengült a tőke, akkor inkább 3, esetleg 4 rügyes termőcsapokat hagyjunk, és a tőke teljes terhelését (azaz a tőkén meghagyott termővesszők és ugarok rügyszámát) úgy állítsuk be, hogy az összes rügyszám ne haladja meg a 20 világos rügyet.