Valló László kertészet, növénytermesztés, gyógynövény, gyógynövény-feldolgozás, gyógynövényismeret
Napjainkban egyre ritkább a kertekben

Egyre ritkább a kertekben, parkokban az eperfa, amit a Dunántúlon szederfának is neveznek. Száz esztendővel ezelőtt még kedvelt és gyakori volt a falusi portákon, de szívesen ültették út menti sorfának is. Termését frissen fogyasztották vagy pálinkát, ritkábban bort készítettek belőle, kemény fája elsőrendű anyaga volt a hordódongának, a kocsikeréktalpnak.
Őshazája Kína, ahol azért tartották nagy becsben, mert lombozata a hernyóselymet szövő hernyók kizárólagos táplálékául szolgált. Nem véletlenül őrizték a kínaiak a selyemgyártás titkát évezredeken át. Végül csak kicsempészték országukból az eperfát és vele a selyemhernyót illetve a gubót is, annak ellenére, hogy ez Kínában halálos bűnnek számított. Kezdetben Közép-Ázsiában, majd Európában kezdték ültetni. Hazánkban az ezerhatszázas évek végén létesültek az első eperfa ültetvények, selyemhernyó-tenyésztési célzattal.
Az eperfának számos változata ismert szerte a világon, hazánkban két faja terjedt el: a fehér (Morus alba) és a fekete eperfa (Morus nigra). Mára mindkettő állománya erősen megritkult, amiben döntő szerepet játszott az amerikai fehér szövőlepke föllépése az ötvenes években. Nagy pusztítást vitt végbe a kultúrnövényekben, de az eperfákat különösen kedvelte. A fehér eper most, június-júliusban érik, gyümölcse fehér, ritkábban rózsaszínes vagy feketés árnyalatú. A fekete eper, amelynek termése nagyobb, ízletesebb és fekete, augusztusban érik. Gyümölcsével a piacokon is ritkán találkozhatunk, aminek az is oka, hogy nem áll el, szüret után néhány órán belül el kell fogyasztani. Viszont a fán a termés egy hónapon át folyamatosan érik.
Levelének főzetét a gyógyászat is hasznosítja: köptető, vérnyomás- és vércukorszint csökkentő hatású. Napjainkban, ha valaki eperfa ültetésére szánja el magát, már nem annyira a 10-15 méterre növő, terebélyes koronájú fát, hanem inkább annak törpe, 3-4 méteresre növő szomorú vagy csüngő változatát választja, ami faiskolákban szerezhető be.