Valló László állatvilág, gazdasági vadkár, vadkárelhárítás
A mezei pocok a gabonatáblák réme

Mintegy százötven faját írta le a tudomány a pockok népes társaságának, amelyek közül a mezei és a kószapocok a gazdálkodó ember régi „ismerőse”.

Az alig tíz centis mezei pocok pedig különösen is az, minthogy már nemegyszer szolgált rá a nem éppen megtisztelő „első számú közellenség” címre. Nem véletlenül, hiszen szaporaságával és falánkságával ijesztő pusztítást képes előidézni a gabonatáblákon.

Napjainkban az átfogó növényvédelmi szolgálatnak és a hatékony pocok elleni vegyszereknek köszönhetően országos gondot nemigen okoz, de alkalmi és helyi pusztítása tetemes lehet. Fontos tudni, hogy az ellene való védekezés minden földhasználónak kötelessége.

A mezei pocok a fátlan, nyílt területek lakója, a kószapocokkal ellentétben a szárazabb mezőgazdasági területeket kedveli. Szinte minden szántóföldi növényt károsít, és mivel nem képes fölmászni a gabonaszáron, elrágja a tövét, így döntve le a kalászt, a magvakat pedig föld alatti raktáraiban gyűjti össze (egy-egy rágcsáló akár kétkilónyit is).

Járatai 20-30 centiméter mélyen futnak a föld alatt. Egy központi kamrából és az abból kiinduló, sugárirányban elhelyezkedő kijáratokból állnak a raktárak.

Rendkívül szapora, nősténye olykor tízszer is ellik évente, alkalmanként 5-10 kölyköt hozva a világra. A szülők ellés után azonnal párzanak.

A mintegy 15-20 centis kószapocok a kertek gyakori hívatlan vendége, jelenlétéről járatai árulkodnak. Ezek csak 5-15 centiméter mélyen futnak a föld alatt, amit nemegyszer a fölöttük kitüremkedő talajfelszín is jelez. Jellegzetessége, hogy a fúrás közben fölgyülemlett földet kis kupacokban túrja ki az úgynevezett vakjáratok végén. Első ránézésre vakondtúrásnak vélhetnénk, ám a kupacok a vakondénál kisebbek és szabálytalan alakúak.

Noha nem okoz akkora pusztítást, mint mezei rokona, a növények gyökereinek megrágásával azért csak károsít. Főként ott érzi magát elemében, ahol nem vagy kevésbé bolygatott a talaj.