Valló László kertészet, dísznövényismeret, kerti dísznövények, virágoskert
Labdaszerű virágzata gyönyörű színekben pompázik

Erdei aljnövényként kezdte az ősidőkben a távol-keleti Japánban a hortenzia, ahol már évszázadok óta díszítette a kerteket is. A 19. században került Európába és hamarosan közkedveltté vált az öreg kontinensen és hazánkban is.

Dédszüleink korában még nagyon népszerű volt, napjainkra csökkent az érdeklődés iránta, nagy valószínűséggel az utóbbi évtizedekben tömegesen megjelenő, és maguknak helyet követelő virágújdonságok hatására. És talán azért is, mert kényes, igényes, babusgatást kívánó növénnyel van dolgunk. Pedig már számtalan, különféle virágú és növekedésű változata áll a virágok szerelmeseinek rendelkezésére.

A kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla) az árnyékos, félárnyákos kertek dísze. A tápdús, jó vízáteresztő, kissé savanyú, nedves talaj az ideális számára. Tűző napon a virágai összeaszalódnak.

Világoszöld, üde levélzete is mutatóssá teszi, noha elsősorban a júniustól egész nyáron át nyíló nagy, labdaszerű virággömbjeivel hódít. Ültethetjük sövény formában, de egyedi bokra is kiemelheti díszével a kertrészt.

Vízigényes, ügyeljünk, hogy a földje ne száradjon ki teljesen. A vízhiány következtében a levelek lekókadnak, a növény károsodik, megáll a fejlődésében. A fiatal példányok erősen fagyérzékenyek, ezeket ősszel föl kell szednünk, fagymentes helyre menekítenünk. Az idősebb bokrok jobban bírják az erősebb lehűléseket is, de mínusz 10 fok alatt károsodhatnak, ezért tövüket takarni érdemes.

A hortenzia különös tulajdonsága, hogy virága csak akkor lesz kék színű, ha a földje savanyú kémhatású. Lúgos talajban ugyanis a növény képtelen fölvenni a kék színhez szükséges alumíniumot. Ezt tudva a kertészek a hajtatott fajtákat timsóval (alumínium szulfáttal) öntözik, hogy az eredendően kék fajták még kékebbek legyenek. A fehér virágú fajták színére viszont nem hat semmiféle ásványi só.