Valló László állatvilág, méhészet, méhfajták, méhbetegségek, méhlegelő
Érdekes élet a méheké

Különös és csodálatos világ a méheké, s minthogy a virágos növények legfontosabb beporzói, emellett pedig mézet is termelnek, életük alaposan ismert a tudomány számára. Különösen a házi méheké (Apis mellifera), amelyek házasítása mintegy 6 ezer évvel ezelőtt kezdődött. De a vadmézzel már sokkal korábban élt az ember: egy 12 ezer éves spanyolországi barlangrajz mézvadászt ábrázol, amint a fa odvából szedi ki a mézet, miközben körülrajzzák a méhek.

Egyiptomban már 4 ezer éve fejlett volt a méhészkedés, a méhkasokat agyagból készítették. A zsidók szent iratai tejjel-mézzel folyó földként emlegetik Kánaánt, az ígéret földjét, és a Talmud részletesen is ír a méhekről, e szerint ők szalmából fonták a méhkasokat. Az ókori görögök mintegy 2500 éve már törvényeket is hoztak a méhtartás szabályozására.

E hasznos rovarok életének minden részlete érdekes, most néhányra irányítjuk a figyelmet. Vegyük például a repülésüket, amelyekről a mérnökök – az eddig ismert aerodinamikai törvényszerűségek szerint – sokáig azt tartották: lehetetlen, hogy repüljenek. A gond abból adódott, hogy a méhek testsúlyához mérten kis felületű szárnyai ezt nem tennék lehetővé. Nemrégiben született meg a magyarázat: a rovarok különleges szárnya a méreteihez képest sokkal nagyobb örvényeket kelt, mint például a madaraké, így jóval nagyobb emelőerőt hoz létre. A méhek repülése egyébként is nagyon energiaigényes, amit a nektárból és a mézből nyernek. Teli gyomorral legföljebb öt kilométerre vállalkoznak, de a többség a kaptár 1 kilométeres körzetében gyűjt. A gyűjtéshez legkedvezőbb a 22-25 fokos hőmérséklet; 38 fok fölött nem repülnek, mint ahogy 10 fok alatt sem. Ha szabadban éri őket az ennél nagyobb hideg, elpusztulnak. Télen a torrészükön lévő izmaik rezegtetésével termelnek meleget a kaptárban, nyáron a nagy melegben szárnyaikat rezegtetve hűtik a kaptár levegőjét.

Noha nem hallottak a női egyenjogúságról, család-államukban a méhek már rég megvalósították. Sőt, már-már túlzásba is estek: dolgozóik ugyanis mind nőneműek, amelyek nemcsak a gyűjtés fáradtságos munkáját végzik, de takarítják, építik és védik is a kaptárjaikat. Leginkább ezeket látjuk virágról virágra szállni.

Egy-egy méhcsalád 40-80 ezer egyedből áll. A szaporodás, a peték lerakása a méhanya feladata, amelyet a hímnemű méhek, a herék termékenyítenek meg. Alkalmanként a „méhkirálynő” akár 20 herével is párosodhat. Az anya a párzáskor kapott spermiumot elraktározza, és ebből termékenyíti meg petéit, amelyekből ezerötszázat is lerakhat naponta. A nem dolgozó herék sorsa azután -rendszerint augusztusban- tragikus véget ér; a dolgozók nem engedik vissza őket a kaptárba, így éhen vesznek.

HA RAJZIK A MÉH. Amennyiben túlságosan nagyszámú lesz a család, a kaptárban megnő a zsúfoltság - a méh rajzik. Erre nálunk többnyire májusban vagy júniusban és nappal kerül sor. A rajban összegyűlt méhek szelídek, nemigen szúrnak. Ha valaki a közelükbe megy és mozdulatlan marad, egy részük még rá is telepedhet. Ha ilyet látunk, legjobb egy méhésznek szólni vagy a tűzoltókat értesíteni.