Valló László zöldségtermesztés, palántanevelés, levélzöldségek hajtatása, kertészet
A karalábé népszerűsége töretlen a magyar konyhákban

Népszerű zöldségünk a karalábé, és minthogy hajtatása általános és jövedelmező, ma már szinte egész évben kapható. De változatlanul helye van a hagyományos szabadföldi termesztésben is, már csak azért is, mert az itt termett gumó beltartalma gazdagabb, lombja pedig különösen sok C-vitamint tartalmaz. A fiatal karalábé leveleit a spenóthoz hasonló módon készíthetjük el. Az ásványi anyagok közül mész és foszfor van benne jelentős mennyiségben. Gyöngéje, hogy nem savanyítható és alkalmatlan konzervnek. Gondot jelent hosszabb idejű tárolása is, erre leginkább a hosszú tenyészidejű fajták használhatók.

A karalábé a káposztafélékhez hasonlóan tápanyagigényes, különösen a nitrogén- és káliumellátottságra kényes. A túlzásba vitt nitrogéntrágyázás azonban növeli a magszár képződési hajlamát. A vetésforgóban az első, trágyázott szakaszba kerüljön. Fényigénye közepes, ami elsősorban hajtatási szempontból fontos, mint ahogy hőigénye is, azonban a palántakori huzamosabb idejű hideget nehezen viseli: ez is előidézheti a korai magszárképződést. Palántáit áprilistól ültethetjük ki.

A korai fajták tenyészterület-igénye 25-30x25, míg a késeieké 30-40x40 centiméter. Ha vásároljuk a palántát, tudjuk meg, mikor szedhető, illetve milyen tulajdonságú fajtát kínálnak. Fontos, hogy a karalábépalántát ne ültessük mélyre. Ültethetjük ásóval, ültetőfával, az ültetést minden esetben alapos, beiszapoló öntözés kövesse. A hosszú ideig tartó szárazság éppúgy megviselheti az állományt, mint a tartósan csapadékos időszak. Mivel a karalábé gyökérzetének zöme a fölső 5-10 centiméteres talajrétegben helyezkedik el, aszályban az ültetvény gyakoribb öntözést kíván. Az egyenletes vízellátás kulcskérdés, mert ha megbomlik, a gumó fölreped. Száraz viszonyok között a karalábé később válik szedhetővé, és kevésbé lesz zsenge, úgynevezett „fás” jelleget ölt.