Mezőgazda tudomány
Arisztotelész, a jeles görög tudós és filozófus, a modern európai tudományok atyja nem talált rajta párzószervet, úgy vélte, hogy az angolnát a föld gyomra szüli és magától nő a sárban meg a nedves réteken. Noha azóta sok rejtély megoldódott körülötte, máig maradtak megválaszolatlan kérdések a testfölépítését, szaporodását illetően. Hiszen már az sem teljesen egyértelmű, hogy a halak között tartsuk számon; a tudósok leginkább a kopoltyúja miatt sorolják oda.

Az angolna eredetileg Európa északi tájain őshonos, de vándorlásai és a telepítések révén ma már a kontinens szinte minden országában jelen van, sőt szerte a világon is. Az egyetlen kivétel Japán, ahol a japán angolna a gyakoribb. Mégis a kihalófélben lévő halfajok közé tartozik, leginkább a túlhalászás, az állaton élősködő féreg, a vízi erőművek építése, a globális fölmelegedés okozta változások, valamint a vizek szennyezettsége miatt.

Testalkata számos téren egyediséget mutat. Jellegzetes a csontos vázú koponyája, amivel képes befúrni magát mélyen az iszapba. Kiváló a szaglása, ez segíti a táplálék keresésében, amely férgekből, rovarlárvákból, rákokból, apró halakból és békákból áll. Teste hengerszerűen megnyúlt, mint a kígyóé, a háti, a has alatti és a farokúszó összeolvadt. Felülete síkos, nyálkás; ez a nyálkaburok védi az állatot a kiszáradástól – legalábbis egy ideig - , ha szárazföldre kerül. A parton vándorló angolna kopoltyúürege víz helyett levegővel telik meg, a kopoltyú felülete rendkívüli mértékben megnő; ezzel az atmoszferikus légzéssel a nedves fűben és párás környezetben akár napokig is életben maradhat. A legnagyobb rejtély azonban máig a szaporodásukat, vándorlásukat, ívásukat, a lárvák fejlődését övezi. Mert noha elfogadott nézet, hogy a Bermudáktól nem messze, a Sargasso-tenger egyik mélyedésében (a Nares-teknőben) ívnak, több kutató vitatja, hogy az európai angolnák képesek megtenni a több ezer kilométeres utat az ívóhelyig. Annál is inkább, mert vándorútjukon csak a testükben fölhalmozott tartalékból élnek, és valóban nagy kérdés, hogy az kitart-e az út végéig?

És egy magyar sikerről: régi törekvése a biológusoknak, hogy mesterséges körülmények között ívásra (szaporodásra) késztessék az angolnát. A japán angolna esetében ezt már megoldották, az európai angolnáé még várat magára. A gödöllői Szent István Egyetem Halgazdasági Tanszékének munkatársai nagy lépést tettek előre ennek megvalósításában. Anyaállatként a Balatonból származó nőstényt használtak, a hím angolnákat Olaszországból kapták. A sikeres nászból megszülető lárvák egyelőre csak néhány napig éltek, a kutatók most azon munkálkodnak, hogy megteremtsék ezek továbbfejlődésének föltételeit, ami eddig még sehol a világon nem sikerült.