Valló László kertészet, növénytermesztés, tökfélék, tökfélék nemesítése, biokert növényei
A tökfélék családja több mint félezer fajtát számlál

Idénye van a sütőtöknek, érdemes is élnünk vele, hiszen egészséges zöldségféle.

A piacokon leginkább a sötét narancssárga héjú és hússzínű, 4-6 kilós, ovális tökökkel találkozhatunk, illetve az 1-2 kilós sonkatökkel. A 4-8 kilós, fehéres szürke héjú Nagydobosi, illetve Kiszombori fajták ma már ritkábbak.

A sütőtök a sárga színanyagainak (karotinoidjainak) köszönhetően különösen gazdag A-vitamin forrás, emellett erős antioxidáns hatású, ami fontos szerepet játszik például a bőr védelmében, így a ráncok kialakulásának megakadályozásában. Egyes kutatási eredmények szerint rákmegelőző hatású is.

Mivel sok rost van benne, igen laktató, ugyanakkor viszonylag kevés kalóriát tartalmaz, ezért rendszeres fogyasztása segítség lehet a fogyásban.

A sütőtököt célszerű 5-8 centiméteres szeletekre (kockákra) darabolni, és úgy tenni a tepsibe vagy a sütőlapra, ügyelve, hogy az egyes darabok között jó ujjnyi távolság maradjon. Két kilónál több nyers tököt ne tegyünk egy átlagos sütőbe, mert főtt íze lesz.. A tök akkor kész, ha halványsárga színű, száraz, héja mint a kenyérhéj, és villával könnyen átszúrható.

LIBATÖK. A tökfélék családja igen nagyszámú és változatos. A több mint félezer fajtán belül külön csoportot alkotnak a dísztökök, amelyek között – a nemesítési törekvéseknek is köszönhetően – a legkülönbözőbb formákkal találkozhatunk. Alakjuk hasonlíthat gombára, kígyóra, banánra, csillagra, lehetnek madártojásnyi nagyságúak, több kilósak, sima vagy rücskös felületűek, tömzsik vagy nyakasok. Ez utóbbiak közé tartozik a képünkön látható korsótök vagy libatök is (korábbi nevén indiai vagy vietnami uborka), ami nálunk is termeszthető. Jó körülmények között akár tíz kilós tököket is terem.