Mezőgazda egészség
Immunerősítő hatását kutatások igazolják.

Lassan, de érzékelhetően növekszik a brokkoli jelentősége a hazai konyhában, noha a nagy versenytárs, a karfiol még mindig népszerűbb. Megjelenésében, fölhasználási módjában a karfiolhoz áll közel. Mindkét fajnál a húsosan megvastagodott virágzati szárat és magát a virágzatot fogyasztjuk. Mindkettő ízletes, tartalmas káposztaféle, azonban a brokkoli táplálkozási értéke messze fölülmúlja a karfiolét, ráadásul a gyöngébb gyomrúak is bátran fogyaszthatják, mert a többi káposztafélénél könnyebben emészthető. Fogyasztása védelmet nyújt a rák ellen, amit klinikai vizsgálatok is igazoltak. Előnyére válik a könnyebb termeszthetősége is: kevésbé igényes, mint a karfiol, a hideget-meleget és az erős fényt egyaránt elviseli. Ráadásul nem csak egyszer terem, mint a versenytárs, hanem folyamatosan. Miután levágtuk a fővirágzatot, a levélhónalji rügyekből új rózsák képződnek az őszi fagyokig.

A brokkoli mélyen megforgatott, frissen trágyázott talajt igényel, ágyát legjobb ősszel előkészíteni. Igen fényigényes. Árnyékban fölnyurgul, virágzata csökött lesz, ezért is fontos, hogy ne ültessük sűrűn, legkevesebb 50x50 centiméteres tenyészterületre. Noha elterjedt szaporítási módja a palántázás, azonban a széltől és fagytól védett területen az áprilisi helybe vetés is hasonlóan eredményes lehet. Palántáit egyszerű módszerekkel nevelhetjük: a korai ültetéshez fűtetlen fóliában, a nyári és őszi termesztéshez szabad ágyban. Ügyeljünk, hogy palántái ne öregedjenek el, azaz ne maradjanak sokáig kiültetlenül a tápkockában, mert így csak apró rózsákat terem. Nyári ápolása kapálásból, gyomlálásból, öntözésből áll, amit célszerű nitrogénműtrágyázással összekötni. A brokkoli a rózsa fejlődésnek idején igényli a legtöbb nitrogént. A nyár folyamán lombtrágyázzuk is az állományt, a mikroelemhiány elkerülésére.

Szedésre akkor érett a brokkoli, amikor a kis bimbók még zártak, maga a rózsa pedig tömör. Ügyeljünk az érésre, mert ha elkésünk és a bimbók kinyílnak, a termés értéktelenné válik. A levágott rózsa helyén újabb, kisebb „mellékrózsák” törnek elő, de csak az erre képes fajtáknál, illetve hibrideknél. A leszüretelt termés kiválóan eltartható a mélyhűtőben.