Valló László növénytermesztés, élelmiszer, fehérjék
Pieter Bruegel: Aratók (1565)

Évezredeken át fontos szerepet játszott a népélelmezésben a tönkölybúza, hazánkban a 19. század végéig termesztették, majd feledésbe merült. Az többi búzafélével ellentétben a tönköly a pelyvás gabonák közé tartozik, amelyekre jellemző, hogy csépléskor a kalászuk szétesik, ugyanakkor a szemekre szorosan tapadva, a toklászok ott maradnak. A többi búzánál a kalászorsó egyben marad, a szem pedig egyszerűen kihullik a toklászok közül. Ez megnehezíti a tisztítást, a hántolást, amit különleges malmokban végeznek.

A tönköly eredetileg igen magas, 60-180 centiméteres növekedésű, így állománya erősen szeles, esős időben könnyen megdől. Mindezek ellenére reneszánszát éli napjainkban, és ha beltartalmi értékeit és kedvező élettani hatását tekintjük, elmondhatjuk, hogy teljesen megérdemelten.

A tönkölybúza egyéves (vagy áttelelő) fű, amely rendkívüli módon ellenáll a kórokozóknak, kártevőknek. Nem igényel vegyszeres védelmet, így a biotermesztésbe is jól beilleszthető. Nem véletlen, hogy az első hazai fajtánk az 1998-ban elismert ÖKO-10 nevű tönkölybúza. E kiváló tulajdonság mellé a talajjal szembeni igénytelensége társul, illetve az, hogy szélsőséges időjárási körülmények között is megterem. Hozama ugyan kisebb, mint az étkezési búzáé, ám beltartalomban jóval fölötte áll. Mindenekelőtt nagy, 15-17 százalékos fehérjetartalmával tűnik ki, és tartalmaz egy olyan aminosavat is, ami csak a húsokban található. A lisztjéből készült tésztafélék ízletesebbek és jobb állagúak a többi búzaféle lisztjénél. Valamennyi vitaminból és ásványi anyagból több van benne, mint más búzákban.

Remek tulajdonsága, hogy a sok fehérje mellett kevés szénhidrátot tartalmaz, ezért cukorbetegeknek is igen ajánlott. Esszenciális zsírjai az idegrendszerre hatnak nyugtatólag, sok rostja révén segíti a gyomor- és bélműködést.

Mindent összegezve elmondhatjuk, hogy lisztjének fehérje, vitamin és ásványi anyag aránya a legideálisabb az emberi szervezet számára.