Valló László állatvilág, madárvédelem, ragadozómadarak, természetvédelem
A kuvik állománya hazánkban csökken, ezért fokozott védelemre szorul

Gyakori bagolyfajunk a kuvik, ez az ültében mintegy 20 centis szárnyas kis egérvadász, amely emberközelben érzi otthonosan magát. Leginkább az alföldi tanyás térségekben leshetjük meg, és mivel részben nappal is aktív, gyakrabban láthatjuk, mint a többi bagolyfajt.

Zömmel állattartó épületek tetőterében, padlásokon költ, ám a tanyák csökkenése és az állattartás nagyüzemivé válása miatt élőhelye erősen szűkül, hiszen a modern gazdasági épületekben nem tud fészket rakni. Szerencse, hogy a számára készített speciális költőládákat elfogadja, így ezek kihelyezésével javítható a helyzete. Ami nem túlságosan rózsás, mert – legalábbis egyes természetvédők szerint – állománya csökkenő irányt mutat. Ezért is szorul fokozott védelemre, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.


Vadászterületét költőhelye közelében jelöli ki, és rendszerint élete végéig ott is marad. Tavasszal költ, fészekhelyül csupasz üreget vagy faodút választ, ide érkezik a 3-5 tojás. Csak a tojó kotlik, közben a hím eteti. A fiókák jó hónapig lakják a fészket, aztán kirepülnek. A területhűség az utódokat is jellemzi, az önállósult fiókák sem mennek nagyon messzire születésük helyétől.

A kuvik fő tápláléka az egér és a veréb, de az alkonyati órákban szívesen vadászik rovarokra is. Nem veti meg a kisebb gyíkokat, békákat sem. Röpte hullámzó, a harkályéhoz hasonló, hangja nem túl erős vijjogás.


Ősi babonás hiedelem a halálmadár jelzőt akasztotta a kuvikra, mert éjjel odaszállt arra az ablakra, ahol fény világított. Például azért, mert halálos beteg volt a szobában. Ám a kuvik nem a haldoklót jött lesni, hanem a rovarokért, amelyek – szerencsés esetben – ott szálldostak az ablak világító fényében.