Mezőgazda otthon hobby kert
Számos technológia létezik a gilisztatrágya előállítására.

 A legfontosabb az úgynevezett ráetetéses módszer, a másik egyszeri telepítéssel előrefermentált trágyát dolgoz fel, szelektált állománnyal, de nem ráetetéses módon, hanem nagyobb prizmákba rakva a szarvasmarhatrágyát. Ez utóbbi esetben a szelektált gilisztatörzseket, miután a trágyát feldolgozták, nem "csalogatják ki" a prizmából, hanem a rostálás során elpusztított gilisztatesttel együtt adják el, illetve használják föl a humuszt. (Az eljárást szabadalom védi Dr. Pacs István irányításával Gödöllőn, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutató Intézetben dolgozták ki.)

 
A módszer előnye, hogy a szerves trágyát csak egyszer kell mozgatni, így az anyagmozgatás 10 százaléka csökken, szemben a rendszeres ráetetéssel. A ráetetéses módszernél a giliszta a trágya felső, 8-10 cm-es rétegében mozog, ennek pedig csak nagy odafigyeléssel és sok munkával (rendszeres öntözés) sikerül tartani az optimális nedvességtartalmát. Az egyszeri telepítésnél az öntözővíz-szükséglet a másik módszerhez képest csupán 30 százalékos. A helyben telepített trágyánál a giliszták felülről lefelé haladnak, a kész ürülék az ágyás felszínén képződik, amelyre nem kerülhet rá újabb friss trágyaréteg.
 
A ráetetéses technológiánál ugyancsak szarvasmarhatrágya a kiindulási anyag, amelyet fóliára terítenek mintegy 5-6 cm vastagon. (A fóliára főként a vakond elleni védelem miatt van szükség.) Erre a rétegre helyezik a gilisztát, majd újabb réteg trágya jön. A prizma magassága a fél métert nem haladja túl. Az alapanyag nedvesen tartása a technológia egyik sarkalatos pontja, s bizonyos tapasztalatot igényel. Ha túl nedves a trágya, kiszorul a levegő. Ha pedig túl száraz, az nem előnyös a giliszta számára. Mintegy két hónap alatt átdolgozzák a giliszták a trágyát. A ráetetéses technológia azon alapszik, hogy a giliszta, amint egy réteg szerves anyagot feldolgozott, a felső zónába vándorol. Ezt a tulajdonságát felhasználhatjuk, ha kicsiben, csupán a kerti szükségletekre termelünk humuszt.
 
A giliszta nem válogatós, a fűnyesedéket, a konyhai hulladékot, a legkülönfélébb trágyákat, a kukoricacsutkát és -szárat egyaránt feldolgozza, csak aprított és nedves legyen.
 
Ha nincs elegendő trágyánk, 1 rész rostált feltalaj (kerti föld), 1 rész közömbös pH-jú őrölt tőzeg, 1 rész ló-, szarvasmarha- vagy juh-, esetleg műtrágya keverékéből is kitűnő táptalajt készíthetünk számára. (Ha nincs semmilyen trágyánk, aprított konyhai hulladékkal helyettesíthetjük.) Csirketrágyát is használhatunk, ez esetben különösen fontos, hogy előzőleg gondosan nevesítsük. Nedvességtartalmának megállapítására egyszerűen gyakorlati módszert javaslunk: az anyag legyen gombóccá gyúrható, de vizet ne tudjunk kisajtolni belőle. Az alapanyagot ne egyszerre nedvesítsük a kívánt 75-80 százalék körüli víztartalomra, hanem fokozatosan, ellenkező esetben értékes anyagainak egy része kimosódik.
 
Ellenségei a gilisztának is vannak: a baromfi, a madarak, a vakond, a békák, a futrinkák, a cickányok, sőt a sün is szívesen fogyasztja.
 
Otthon, kicsiben, a gilisztatenyésztésre alkalmas ládát úgy építsük meg, hogy a már feldolgozott anyagot folyamatosan ki tudjuk szedni. Javasolt mérete: 60x90 cm, mélysége 60 cm lehet. A láda fenekét 4-5 cm-es drótfonatból képezzük ki. Alulra csomagolópapírt tegyünk, majd erre kerüljön az alaposan kevert és nedvesített alapanyag, oltsuk be gilisztával, és fedjük be az egészet zsákvászonnal. (Ez utóbbi a kiszáradás és a közvetlen napfény ellen véd.) Ha a ládát magas lábakra állítjuk, hogy egy talicska is elférjen alatta, amint a gilisztatrágya kész, egy ügyes kaparófa segítségével a talicskába kotorjuk az átdolgozott szerves anyagot. A giliszták a felső, 15-20 cm-es rétegben dolgoznak, agy akár folyamatos ráetetéssel működtethetjük tenyészetünket, sőt több ládát is összekapcsolhatunk.
 
Ha az elszaporított anyagot nagyobb mennyiségben kívánjuk humusztermelésre felhasználni, készítsünk a kert védett részében egy téglával körülfalazott 50 cm mély gödröt. Az alját semmiképpen se kövezzük vagy betonozzuk ki, hanem viszonylag erős dróthálót terítsünk le, hogy a vakond fel ne tudjon jönni. A gödör inkább hosszú és sekély legyen, mint mély. Hogy egy négyzetméterre mennyi gilisztát telepítünk, arra nézve szélsőséges vélemények vannak. Háromezertől 10 ezerig változhat ez a szám. Igen jó hatású, ha az alapanyaghoz őrölt kukoricát is keverünk. Az állomány egy év alatt hozzávetőlegesen megtízszereződik.
 
A csalogató etetés elmés gyakorlati fogás, a giliszták összegyűjtését szolgálja, ha tovább akarjuk adni vagy tenyészteni őket. ilyenkor a depóra mintegy 10 cm vastagon teljesen földdé érett istállótrágyát hordunk. Egy héten át egyáltalán ne öntözzünk. Így a giliszták 80-90 százaléka a felső, érett rétegbe jön föl, ahol könnyen összefoghatóak.
 
A giliszták tavasszal és ősszel a legaktívabbak. A téli talajtakarítás szalmából, szénából vagy bármilyen, erre alkalmas anyagból védelmüket és majd tavasszal erőteljes szaporodásukat szolgálja.
 
Végül néhány javaslat arra nézve, mennyi gilisztatrágyát használjunk. A magról vetett zöldségfélék magtakaró földjébe négyzetméterenként 25-30 dkg-ot, a csemete a szőlőoltvány ültetéséhez növényenként 50-100 dkg-ot, a gyep telepítésekor pedig négyzetméterenként 20-25 dkg-ot adjunk. 100 kg gilisztatrágya tízszeres mennyiségű szerves trágyával egysnértékű.