Valló László állatvilág, halak, halfajtatan, halhatározó
Termetes, ízletes keszeg

Hamisítatlan folyóvízi szépség, kitűnő horgászhal, nálunk őshonos a jászkeszeg. Narancssárga színváltozata, az arany orfa a kerti tavak közkedvelt dísze. Megtalájuk hazánk legtöbb folyójában, de a dunai és tiszai állománya különösen kiemelkedő. Mivel népessége visszaesett, 2010 óta tilalmi idő korlátozza a horgászatát. Számottevő a Maros, a Körösök, a Dráva és a Mura állománya is.

Igen falánk természetű, kisebb-nagyobb csapatokba verődve kutat táplálék után, minden éhes versenytársat elüldözve a környezetéből. Kedvelt tartózkodási helyei az egyenetlen kövezéssel tarkított, sóderos aljzatú folyószakaszok, az örvénylő részek, illetve a szennyvízbefolyók.

A jász a keszegfélék egyik legtermetesebb faja, igen soká, 18-20 évig is él. A fél méteresek már 2-3 kiló közöttiek, a hazai rekord az 1995-ben fogott 3,86 kilós példány.

Ősszel nagy csapatokba verődve gyülekezik a mély vizű, telelésre alkalmas mederszakaszokon. Ilyenkor, egy kis szerencsével, kapitális példányokat is horogra akaszthatunk.

A jászkeszeg figyelmét elsősorban a sodródó csali köti le, ezért horgászatánál az úszós módszerek a célravezetők. Jellemzően nem a fenéken, hanem annak közelében keresgél. A folyton táplálékszerző úton járó halakat etetéssel tarthatjuk egy helyben. A messze földön híres „jászkoktél” főtt búza, csemegekukorica és kendermag keveréke, aminek a keszegek egyszerűen nem tudnak ellenállni.

A jászra a folyók 10-20 méteres part menti sávjában érdemes horgászni. Csalinak trágyagiliszta, csonti csokor, csemegekukorica használható. Kapása villámgyors, valósággal lerántja az úszót, a horgon keményen küzd. Húsa kissé szálkás, de ízletes.

HAL ROSTON, GRILLEN: Halat sütni egészen más, mint szalonnát vagy rablóhúst. Mivel a hal húsa lágy, a bőre vékony, ezért csak parázson és csak lassan süthető, különben a bőr szétreped a hirtelen melegtől, a hús szétesik és a tűzbe hullik. Süthetjük fóliába csomagolva parázsban is, mert így biztonságosabb; egy átlagos adag 15-20 perc alatt elkészül.