Valló László állatvilág, madárvédelem, természetvédelem
Piros szemű, éjszakai holló a bakcsó

                             
Különös, kevéssé ismert polgára a vadvízországnak a bakcsó, és noha állományszáma tekintélyes és megnyugtató (2400-3600 költőpárra tehető), mégis ritkán figyelhetjük meg, mert kifejezetten bujkáló természetű. Napközben csapatostul pihen a nádasok víz melletti szélében vagy a fűzfák lombja közt, szürkületkor indul táplálékszerző útjára. Erre utal latin elnevezése, a Nycticorax is, ami éjszakai hollót jelent.

Kisebb termetű gémféle, átlagos súlya jó fél kilógramm, szárnyfesztávolsága 105-110 centiméter közötti. Öltözete fekete-fehér, jellegzetessége a piros szem, a néhány hosszú, fehér tollból álló bóbita és a gubbasztó testtartás, ami miatt a tényleges méreténél is kisebbnek látszik. A fiatal példányok sötétbarna, rejtőző színt öltenek.

Hazánkban a bakcsó fokozottan védett, eszmei értéke 100 ezer forint. Nagyobb állományai a Felső-Tisza, a Tisza-tó és a Kis-Balaton vidékén lelhetők föl, de kisebb csapatai szinte mindenütt előfordulnak hazánk vizes élőhelyein.

A gémfélékhez hasonlóan költőtelepeket alkotva él és neveli utódait. Gallyakból, törmelék nádból álló fészkét nádasokban, ártéri fák lombja közt vagy a fűzfabokrok sűrűjében építi. A hevenyészett fészekotthonba a tojó három-öt tojást rak, mégpedig tervezetten: kétnapos eltéréssel, hogy széthúzza a kelési időpontokat, így megkönnyítve a szülők dolgát a fiókák táplálása során. A hím és tojó egyaránt kiveszi a részét a kikelést követő 40-50 napon át, amíg a fiókák kirepülnek.

Halakkal, békákkal, vízi rovarokkal táplálkozik, kicsinyei táplálása idején nappal is kitartóan keresi a zsákmányát. Hangja az igen jellegzetes kvak-vak, ez a névadója a népi nevének, a vakvarjúnak.

A bakcsó vonuló gázlómadár, március-áprilisban érkezik és októberben indul vissza afrikai telelőhelyeire. Noha hazai állománya stabil, európai népessége sajnos veszélyeztetett.